....

ESETLEÍRÁSOK (INTERJÚK)

(A leírások valós esetek, de a nevek nem azonosíthatóak.)

 

."A halottak nem beszélnek...."

De igen, csak ritkán halljuk meg, mert

nem érdekel bennünket, nem hisszük, nem figyelünk befelé...

Segítséggel "kihangosíthatók", de nem mindegy, mit kérdezünk, és hogyan.

Ha jól kérdezünk, elmondják, hogyan éltek, hogy éreztek, mit tettek és miért.

Hogyan hatott vissza rájuk, és a környezetre, mit adtak tovább?..."    K.O.J.

 

Kapcsolataink

Figyeljük meg kapcsolatainkat. Itt sem tartunk mértéket, nem fontos a másik, a társunk, sőt önmagunkra sem figyelünk eléggé. Fejest ugrunk a szerelembe. Baráti kapcsolataink felületesek. A családi kapcsolatok hatalmi harcok színterei, nem beszélve üzleti kapcsolatainkról. Kezdetben a lelkesedéshatártalan. Szinte felfaljuk, bekebelezzük a társunkat. „Saját képünkre” igyekszünk formálni, korlátokat építünk mind magunk, mind a másik köré. Birtokolni akarjuk. Majd, miután egyre inkább tükrözi saját hibáinkat és hiányosságainkat, jön a csömör, a kiábrándulás, a gyűlölet és az utálat. Már látni sem szeretjük azt, akiért úgy odavoltunk.

Most egy volt (halott) szerelmespárral beszélgetek, de mások is jelen vannak:

„─ Miért romlott el a kapcsolat?

─ Mert nem értjük meg egymást. Nem fogadjuk el, amit a másik akar. Nem szeretem őt.

─ Ezek a problémák csak a házasságkötés elhatározása után jöttek elő?

─ Előtte nem láttuk. Lehet, hogy nem is akartuk látni? Hiányzott a felelősségvállalás. A teherviselés készsége.

─ Mielőtt a házasságról döntöttek, volt szerelem, szeretet?

─ Igen, volt. De eltűnt.

─ Hova tűnt?

─ Sehova. Csak sok mindent rápakoltunk.

─ Le lehet, lehetett volna pakolni róla?

─ Le, de hiányzott az elhatározás. Sok mindenkinek pedig, eszébe sem jut.

─ Inkább átteszi a saját terhét is a másikra? Őt teszi felelőssé?

─ Leginkább így van. De ezt csak most látjuk.

─ Az segít a problémán, ha átlépnek egy másik kapcsolatba?

─ Nem. Nem oldja meg egyáltalán. Sőt, ezt viszem tovább magammal.”

Mivel nem szeretünk szembenézni saját magunkkal, összetörjük a tükröt. Következik a másik hibáztatása, okolása minden bajért. Lekicsinylése, megalázása, végül eltaszítása, elhagyása, a korlátok lebontása vagy az elengedés helyett. Az egyik fél mindig erősebbnek látszik, támad, agresszív. A másik gyengének, tehetetlennek érzi magát, fél. Félelmében vagy elfojtja érzéseit (a szeretetet is) és sem kimutatni, sem kimondani nem meri, vagy felveszi a harcot és védekezik. Az elfojtás esetében az indulat befelé fordul, aminek az eredménye önmarcangolás→ önsajnálat→ betegség, depresszió.

A kifelé forduló harc, az agresszió is kimeríti az egyént. Hogy erőhöz jusson, a környezetét támadja. Onnan vonja el az energiát. Később jön a lelkifurdalás→ önmarcangolás. Minél tovább őrizgetjük sérelmeinket, annál nehezebb a megbocsátás, annál nagyobb a dac, a düh. Átcsaphat félelembe is, és a végső eredmény itt is stressz, depresszió, betegség, amit a szűkebb-tágabb környezetére is kiterjeszt, mígnem egyedül marad, elmagányosodik.

Nap mint nap vívjuk értelmetlen hatalmi harcainkat, éljük hatalmi drámáinkat. Leszoktunk arról (vagy rá sem szoktunk), hogy kimondjuk, kimutassuk, éreztessük szeretetünket. Néha félre is értelmezzük azt. Szeretet címén függőséget vagy szükségtelen ragaszkodást keltünk a másikban és tesszük ezt mi magunk is. Szabad akaratból történő kötődés helyett kötöttséget teremtünk önmagunk és a másik fél számára. Birtokolni akarunk. Legyen az barát, házastárs, szülő vagy gyermek. Szeretném itt megemlíteni a kölcsönös függőség néven ismert pszichikai betegséget, ahol mindkét fél azt feltételezi, hogy nélküle a másik nem ér semmit, képtelen az életre és elpusztul. Ennek gyökere az önbizalomhiányból táplálkozó tehetetlenség és önsajnálat, amit ráadásképpen átvetít a másikra, mivel a beismerésétől vagy kiderülésétől (ritkán tudatosan) még jobban fél. S talán, ami még ennél is erősebb tényező, félelem az egyedülléttől. Mindkettő szükségtelen, mert a szeretet határtalan, önmagától és önmagáért való. Nem lehet megkövetelni, sem kikényszeríteni, sem megvásárolni, sem korlátok közé szorítani, legfeljebb elnyomni, rápakolni. Gyakran mondjuk: szeretlek, ha... Nem szeretlek, ha... Nem szeretlek, mert... Szeretlek, mert... Fegyelmezési eszközként használjuk gyermekeinkkel szemben. Gyakran feltételhez szabjuk, valamit várunk cserébe. Érzelmileg zsaroljuk a másikat. Pedig a szeretet nem árucikk és nem kölcsön, amit megveszünk vagy nem. Visszakövetelünk vagy megtagadjuk kedvünk, illetve érdekeink szerint. Az ilyen nem szeretet, hanem üzlet.

„...Volt-e problémájuk a szeretettel? ─ kérdezem a jelenlévő (halott) embereket.

─ Nem tudtunk szeretni. Szeretet címén elvártunk másoktól dolgokat, de önmagunktól ugyanazt nem.

─ Mit jelentett önöknél az, hogy én szeretlek?

─ Bizonyítási vágy. Nem tudom megmutatni, éreztetni, csak mondani, hogy szeretlek. Most érezzük. Ezt kellene állandósítani. Önzetlenül, tisztán, válogatás nélkül. Korábban nem volt ilyen egyszerű és természetes. A szeretet nem más egy növény, egy kutya, vagy egy ember iránt.

─ Hol vész el a szeretet?

─ Ott, hogy meg akarjuk mutatni és fogalmazni. Ezt nem akarni kell, hanem érezni, tenni.”

Az igazi szeretet önzetlen. Elfogad, támogat, épít. Nem elutasít, mert azzal leépít. Nem birtokol, mert azzal a másik félben hiányt teremt. Mindenkiben és mindennek a mélyén ott szunnyad (várja a felébresztést).

A jó emberi kapcsolatok, párkapcsolatok kialakulásának és tartós működésének a legfőbb akadályai az önzetlenség hiánya, a túlzott akarom, a hitetlenség, az önbizalomhiány, a szeretet hiánya, az el nem fogadás, a bezárkózás és a sok hiány kielégítését célzó birtoklási vágy. Elszigetelődés a közvetlen környezetemtől, a másiktól. Legjellemzőbb az önbizalomhiány, az elfogadás- és a szeretet hiánya, ami miatt mindig van valami hiányérzetünk. Általában megvan az a hiánynak vélt valami is, de azt elnyomjuk magunkban. Bezárjuk, tudatosan elfordulunk tőle, és ezzel megkeserítjük mind a magunk, mind a mások életét. Az Én hiányolja az Én-t. Sem az önző, sem a kishitű Én nem ismeri fel a finomabb, magasabb rendű lelki Én-t. Ezért van hiány pozitívumokból, szeretetből, életből. Másoktól,a másiktól várunk valamit, de valójában azt sem tudjuk, hogy mit. Az elutasítással pedig, falakat építünk magunk köré. A számunkra kellemes események nem okoznak nekünkproblémát, esetleg másnak, de a kellemetlenek igen, függetlenül a bekövetkezés időpontjától. Legfeljebb nem emlékszünk, vagy nem akarunk emlékezni rájuk. A ki nem mondott gondolatok, elfojtott érzések lerakódnak, újak társulnak hozzá, míg végül felborul a lelki-szellemi és végül a fizikai egyensúlyunk. Az alábbi interjúrészletben egy fiatalemberrel gyűjtjük össze a kapcsolat elromlásának okait. Segíteni szeretne. Éppen a másik fél érzelmi problémáit „látja”, és sorolja:

─ Tétovázás, jobb-bal, előre-hátra. Blokkolása a spontán cselekvésnek, a helyes cselekvésnek.

─ Félelem a döntés következményétől, mert nem mer előre nézni, tovább látni az adott problémánál. Nem lát mögé.

─ Furcsa, talán jelképes valami. Mintha a szíve be lenne zárva egy fémdobozba. Fél kimutatni a valós érzéseit, és amikor valami felszabadul, sírásban mutatkozik meg. De fél a sírástól, a fájdalomtól is, ezért bezárul.

─ Ez komplex dolog: benne van a boldogság is. Egy ember kezét megfogni, felvállalni önmagát és a másikat, de attól való félelme, hogy mit szólnak majd mások, blokkolja, meggátolja.

─ Függőség. Az anyagi bizonytalanságtól való félelem ↔ a szabadság feláldozása az anyagi függőség miatt.

─ Félelem az érintéstől. Az általam kiváltott érzésektől fél, mert azt gondolja, hogy ez a tudatos irányítás elvesztését jelentené számára.

─ Türelmetlen magával, a családjával, mindenkivel. Ettől hisztis. Kis gőg is van benne.

─ Állandó önvédelem. Fél túl közel kerülni valakihez. Fél az öleléstől, érintéstől, érzéstől.

─ Most azt látom, hogy ül az asztalnál, és tenni akar, de nem megy, mert azon töpreng, hogy miért alakultak így a dolgok→ önsajnálatba csap át és tehetetlenné válik a blokkolástól.

Amikor az ember elszakad az egységtől, görcsök, blokkok, gátak keletkeznek.

─ Mintha valami akadályozná abban, hogy visszajöjjön. Talán csak az, hogy kimondta anemet, és most, hogy merje megváltoztatni?

─ Fájdalom (göb) a mellében. Most kikerült onnan és a szálak is, amik szétfutottak a testben ide-oda. A göb a gyökerekkel együtt a kosárba került.

─ Egy gondolati minta: háttal áll nekem. Meg akar fordulni, de mégsem fordul meg. Dac, konokság, rögeszme társul hozzá.

─ Félelem saját gondolatainak a kimondásától, felvállalásától.”

"Interjú George-dzsal

A megszállottság hatása az élő személyre

Megoldandó probléma: a velem szemben ülő lány fiatal tanítónő. A nővérének szeretne segíteni. Nővére nemrég ismert meg egy magyar fiút, aki Amerikában él. Két hónapja kiutazott hozzá. Itthon volt egy évekig tartó kapcsolata, ami nem úgy működött, ahogyan kellett volna. Körülbelül tíz éve nőgyógyászati problémái vannak. Orvosilag többször kezelték, de sem az okát kideríteni, sem meggyógyítani nem tudták. A gyógyszeres kezelés után hosszabb-rövidebb idő elteltével kiújult a betegség. J. harsány, kifelé magabiztosnak látszik, ám állandó megerősítésre, biztatásra szoruló lány. Csinos és szép, de elégedetlen a külsejével. Szereti, ha a középpontban van és nyüzsögnek körülötte. Harmincéves. Problémái: önbizalomhiány, szeretethiány, nőgyógyászati problémák.

─ Mi kerül a kosárba?

─ Jön belőle valami ködszerű-füstszerű anyag. Gomolyog. Még mindig jön. Ahogy gomolyog, alakot próbál ölteni. Férfi alakját ölti. Ahogy jön ki belőle, J. egyre kisebb.

─ Tedd a vízbe a problémákat és a kosarat is!

─ Minden probléma benne van a vízben, a kosár a tetején úszik, összeállnak szőlőfürt formában. Zavaros, koszos a víz. A kosár még mindig a tetején. Só. Eltűnik a víz alja. A víz partját látom és a tetejét, a víz valahol elfolyik… Most nőiméhszerű formában van a víz. Megy bele valami, de ez nem só! Olyan, mint a gipsz. Valami fehér por...

─ Ki önti bele ezt a port?

─ Én.

─ Ki az, az én? Mi a neve?

─ George vagy Gregor, ugyanaz.

─ De miért? Miért önti bele azt a fehér port?

─ A terhesség miatt. Nem tud teherbe esni.

─ Kije önnek ez a lány?

─ A feleségem.

─ Megmondaná nekem, hogy milyen év van most? Úgy értem, a naptár szerint, és most hol van Ön, melyik országban?

─ 1876. Louisianában ─ tolmácsolja a lány az átvett gondolatokat.

─ George, most 2005-öt írunk, s Európában vagyunk, Magyarországon, egy Debrecen nevű városban. Önnel egy fiatal lányon keresztül tudok most beszélgetni. Ez azt jelenti, hogy pillanatnyilag az ő testét használja, ő mondja ki az ön gondolatait, érzéseit. Azt gondolom, hogy önnel történt valami, ami miatt meghalt. Mi történt önnel?

─ Hogy halott? Hogy lehetséges ez? ─ kérdezi elkeseredetten. ─ Valamit építettünk és… megegyeztünk, de aztán becsaptak... A telepesek… Valamiben nem engedtek... (lassan feltörnek az emlékek.)

─ Kérem, csípje meg a karját, egyik kezével a másikat, jó erősen! (A lány zavartan forgatja, nézegeti a kezét. Próbálja megcsípni, de csak a semmit csipkedi.)

─ Ez nem az... ─ mondja csodálkozva.

─ Arra kérem, mondja el, amit lát, hall, érzékel, azaz a George gondolatait.

─ George betért a fogadóba és a telepesek agyonverték.   Munkafelügyelő volt. Vasutat építettek. Egy bűnbanda el akarta venni a telepesek földjét, mert jó olajföld volt. Megegyezett velük, hogy tárgyal a telepesekkel. A telepesek nem mentek bele. A kocsmában, ahol tárgyalniuk kellett volna, agyonverték.

─ George, szeretnék önnek segíteni, hogy megértse a helyzetét és el tudjon menni a fénnyel... ─ magyarázom.

─ Be kell fejezni a vasutat!

─ Sajnos, ön már nem tud hús-vér test nélkül, kezek, lábak, fej stb. hiányában tenni semmit... ─ magyarázom George-nak. ─ Szeretném Öntől megkérdezni, miért vállalkozott rá, hogy segít a telepeseket kisemmizni?

─ A feleségem miatt. Szerettem… Talán ő is szeretett, de nem volt boldog. A nagyvárosba akart költözni, hiányzott neki a nyüzsgés. Nem tudtam megadni neki, amire vágyott. Ezt akartam megadni. Most lett volna elég pénz, hogy elmenjünk.

─ Mit gondol, miért nem esett teherbe a felesége? Lehet ehhez valami köze?

─ Nem tudom, lehet. Valószínűleg ezért nem esett teherbe. Nem arra vágyott.

─ George, most mióta van vele?

─ Figyelem régóta. Tíz éve várom, hogy visszajöjjön Louisianába. Eddig is mellette voltam. Mellette akartam lenni. Most is ugyanolyannak érzem. Kicsit más a ruhája. Furcsa... Nem teljesen olyan, mint volt ─ mondja George. (A hangja kétségbeesett.)

─ Hogy volt vele mostanáig?

─ Mellette voltam, mellette feküdtem. Most minden összezavarodott. Azt tudtam, hogy máshol van. Ő az, csak más ruhában. Nem értettem, hogy miért van ott és kik azok a férfiak mellette. Közéjük feküdtem, úgysem tudják őt úgy szeretni, mint én. (A lány furcsán néz maga elé. A vonásai megváltoztak, férfiassá váltak. Később azt mondja: látom, hogy a nővérem és a barátja fekszenek egymás mellett és közöttük egy áttetsző, füstszerű férfialak.)

─ De uram, hadd kérdezzem meg, meg tudja-e ölelni karok nélkül? Hallja-e, amit mond neki, ön hallja-e, amit ő mond? Látja-e önt a valamikori felesége?

─ Nekem mellette a helyem! Ne is próbáljon lebeszélni! Haza fog jönni! Most másvalaki kíséri, de nem engedhetem el azzal!

─ Kérem, nézze meg, mi lett az ön testével, miután agyonverték? (A lány feszeng, simogatja az állát, átéli a George érzéseit, amit az arckifejezése is elárul.)

─ Ha elhagyott, akkor meg kell bosszulni… Elég! Borzasztó! (Eltakarja az arcát, sír.) ─ Ez a tehetetlenség, ez borzasztó! Valakin bosszút kell állni! A tehetetlenségem dühít! (A lány kinyitja a szemét, és azt mondja, Otti, ne haragudj, de rád tudnám borítani az asztalt, össze szeretnék valamit törni, neked menni!)

─ George, mit tud tenni fizikai test nélkül? Mit tudott tenni ez alatt a közel 130 év alatt? Kérem, lássa be, hogy ez így nem jó... ─ magyarázok tovább.

─ Milyen Isten az ilyen? Még ordítani sem tudok! ─ mondja.

A lány elfáradt. Abbahagyjuk. Megbeszéljük, hogy máskor folytatjuk, de nem került rá sor. George el tudott menni annak reményében, hogy újraszülethet. De a kocsmában maradt részeg telepesek, akik agyonverték, maradtak. Így sajnos befejezetlen maradt, illetve nem oldódott fel teljesen a probléma. J. egy hónap múlva hazajött. Jól érezte magát a Louisianával szomszédos Texas állambeli Houstonban, de ez a kapcsolata sem működik megfelelően. Tíz éve talált rá, és azóta volt vele ez a halott férfi és ennyi ideje vannak nőgyógyászati problémái. George újraélte benne az 1876 (halála) előtti tíz év gyötrelmes várakozását és vágyakozását. Ezeket J. érezte, csak benne nem volt tudatos. A lány megváltozott arckifejezésén, viselkedésén, válaszain áttükröződnek a halott férfi érzelmei és gondolatai." (A víz ereje a lélek bölcsessége)

Utóirat: azóta férjhez ment és gyermeke született.

"A meddőség oka: előző életbeli lelki probléma (Interjú Erik édesanyjával)

Ez az eset nagyon kedves számomra, hiszen ennek köszönhetően született meg 2003. május 31-én az a kisfiú, akit Eriknek hívnak. 2002. június van. Az anya több éve él együtt férjével. Már régen szerettek volna gyermeket. Orvosilag mindkét szülő egészséges ebből a szempontból, kivéve, hogy az anyának méhen belüli cisztája van. Orvosi kezelésre többször elmúlt, majd kiújult, és gyulladás, folyás kíséri. Jelenleg is antibiotikumot szed emiatt. Regresszióban visszaküldtem őt abba az időbe, ahhoz az eseményhez, ami oka ennek a problémájának. A teljes történetet apránként, a már átélt részletek újbóli ismétlésével sikerült felszínre hozni. Részletesen leírva túl hosszadalmas lenne. Íme a feltárt esemény röviden: 1705-ben szobalány Angliában, Mr. Milton ékszerész családjánál. Egy alkalommal a fiatalabb Mr. Milton nemi erőszakot követ el ellene. Teherbe esik. A gyermeket az adott körülmények miatt nem tarthatja meg, sőt ki sem derülhet, mert akkor nem lesz munkája. Pénze nincs az abortuszra. Lopnia kell. Elemeli gazdasszonya egyik értékes nyakláncát. A művelet közben megzavarják. A könyvtárszobába menekül. Ijedtében felborít egy polcot. A könyvek rápotyognak. Rettenetesen meg van rémülve. Szerencséjére a gazdasszony nem keresi az ékszert. Ő orvost keres, aki elvégzi az abortuszt. Műtét közben megsérül a méh fala és ütés éri a medencecsontot. Az orvost és az abortuszt le kell tagadnia, a könyvtárban történt balesetre fogja a gyengélkedést. Egy-két nap alatt megerősödik és folytatja munkáját. Ebben az életében nem születik már gyereke. Az 1800-as évek végén az akkori életében születik egy fia, aki a háborúban meghal. Megint elveszítette a fiát.

Többször végigmentünk az eseményeken, mire minden részletre fény derült és feloldódott a fájdalom és a szomorúság. Teljesen megkönnyebbült. Az antibiotikum szedését abbahagyta. A megszabott időben visszament kontroll-vizsgálatra: eltűnt a ciszta és a gyulladás is. 2003. május 31-én egészséges kisfia született. Mindeddig a tudata utasította el a terhességet, így védekezett a korábbi fájdalmak ellen. A cisztát feltehetően az 1705-ben bekövetkezett terhesség „emlékképe” hozta létre, ami erőszakosan jött létre és erőszakosan szüntették meg. A gyulladás (folyás) az akkori műtétet követő vérzés emléke. Minden lehetséges teherbe esésnél bekapcsolt az engram.(A víz ereje a lélek bölcsessége)

 

"Halott személy balesetének hatása az élőre (Interjú Füredi Lajossal)

Egyik este E. úgy jött haza munkából este hat körül, hogy nem tudta mozdítani a nyakát. A fejét baloldalra billenve, kicsit kifordulva tartotta. A nyak hátsó részén lúdtojásnyi érzékeny duzzanat. Nem történt vele semmi, nem csípte meg semmi. Körülbelül délelőtt tíz óta tart ez az állapot. Izomlazító és fájdalomcsillapító krémmel kente be többször, de nem változott, nem javult. Azt mondta, valószínűleg elfeküdte. (Ez a merevségre lehet magyarázat, a duzzanatra nem igazán.)

A kosárba egy aktatáska került, valamint papírok feljegyzésekkel és tervrajzok. A vízben feloldódtak a tárgyak, majd egy szerkezetileg kész, befejezetlen emeletes épületet látott. Előtte a földön, hozzá hasonló módon kificamodott nyakkal egy halott férfi feküdt. A tiszta vízből ő, majd ez a férfi ivott. Mivel nem lett szóról-szóra feljegyezve a férfi története, csak a lényegét írom le: (Füredi Lajos) 1956-ban, az apjával disszidált Amerikába. Tizenkilenc éves volt akkor. Építészmérnök lett. 1968-ban egy általa tervezett, félkész épületbe ment valamit ellenőrizni. Az építkezésen akkor nem dolgoztak. Felment az emeletre, ahol fiatalokat látott. Néhány fiút és egy lányt. A szituáció arra utalt, hogy a lány bajban van. Segíteni akart, és rájuk szólt. A fiúk megijedtek és el akarták zavarni. Ő is meglepődött és visszafelé indult. Idegességében figyelmetlenül lépett, és leesett. Kitörte a nyakát, szörnyethalt. Ezért láthatta E. a földön ugyanazzal a kificamodott fejtartással feküdni, ahogyan ő tartotta egész nap a fejét. A táskája kinyílt, a tervrajzok szétszóródtak. Kérdéseimre, hogy hogyan került Debrecenbe a E.-hez, elmesélte, hogy Magyarországra jött egy csoport. Ő készült velük hazalátogatni, és (már halottan) csatlakozott hozzájuk. A ház, ahová (akkor) ment, hasonló volt ahhoz a panellakáshoz, ahol a E  lakik, és most a fény vonzotta.

(E. az előző estéken későig olvasott a nyitott ablaknál.) A férfiban nem tudatosodott, hogy valójában máshova ment. A baleset emlékét talán az épület sötétben kirajzolódó sziluettje idézte fel, amit (így) átadott a E.-nek, és az ő testében újra realizálódott. Pár napja volt vele. Ez volt eddig a leglátványosabb eset a fájdalom kialakulását és megszűnését illetően. Még be sem fejeztük, amikor óvatosan megmozdította a fejét, és sikerült. Jelentősen csökkent a fájdalom és eltűnt a duzzanat is. 3-4 nap alatt alakult ki, és egy óra alatt megszűnt. Egy-két napig még érzett kis izomfájdalmat a nyakában a merev tartástól." (A víz ereje a lélek bölcsessége)

15. Interjú Adolf Hitlerrel

Személyiségtorzulás szülői elnyomás miatt; megszállottság

 

Egy kisvárosban fordult hozzám egy fiatalember több problémával: krónikus vastagbélgyulladás, pattanásos arcbőr, víztől való félelem, probléma a szülőkkel, ami különösen tinédzser korában „volt súlyos”, ahogy ő fogalmazott. A TF módszerrel segítettem. Egy kerek, fedeles kosárba (mint a kígyóbűvölőké) egy hatalmas, mintegy hat méter hosszú, harminc-negyven centiméter vastag, összetekeredett óriáskígyó került. A víz sűrű lett és fekete, majd piros, mint a vér. Sárga-zavaros, majd megint, mint egy vérrel szennyezett folyó stb. Hosszú ideig folytattuk a tisztítást, mígnem tisztább lett. Közben belső látásommal előbb egy keleti stílusú épület sziluettjét láttam egy folyóparton, majd egy másik, nyugati stílusban épült tornyos épületet, amely a bécsi városháza épületére emlékeztetett engem. Előtte egy egyenruhás alak. Megszólaltam: van itt valaki, aki nem azonos veled...

─ Félek ─ mondja a fiatalember. (A hangja is remeg.)

─ Miért félsz?

─ A büntetéstől...............

─ Ki vagy?

─ Lehet, hogy hülyének nézel, de ez Hitler ─ mondja a fiú.

─ Jó. Most hozzá beszélek. Mondd, amit látsz, hallasz, érzékelsz!

─ Mi a neve?

─ Engem mindig vertek.

─ Kik?

─ A szülők.

─ Miért verték?

─ Az akarat teljes elnyomása...

─ Kinek az akarata?

─ Az enyém.

─ De miért?

─ Ne legyen saját akarat.

─ Meddig élt a szüleivel, velük mi lett?

─ Úgy huszonegy. Meghaltak.

─ Mi a neve?

─ Adolf.

─ Adolf? Milyen Adolf?

─ Adolf Hitler.

─ És ön miért lett ilyen?

─ Hogy megmutassam!

─ Mit?

─ Azt, hogy én is erős vagyok!

─ Mi történt Önnel, hogyan halt meg?

─ A bombázás. Az épületben, a megszállás...

─ Milyen bombázás? Hol?

─ Berlinben.

─ Mikor? Mikor halt meg?

─ Május elsején. Negyvenötben

─ Milyen épület ez?

─ A Minisztérium.

─ Miért fél a büntetéstől? Milyen büntetéstől?

─ Amit tettem. Sok volt. (A hangjában félelem és bűntudat.)

─ Miért tette?

─ A területek. Kellettek a területek ─ válaszolja gyorsan, szinte hadarva.

─ Milyen területek? Úgy tudom Németország elég nagy…

─ Az ipar...

─ Nem értem. Az ország nagy, az ipar nem elég jó, nem elég fejlett?

─ De. Ki kellett próbálni a gépezetet.

─ Milyen gépezetet?

─ A hadi gépezetet ─ hadarja.

─ Ezért rohanták le Lengyelországot, Ausztriát... (Félbeszakít indulatosan.)

─ Ausztria mindig is német volt!

─ Csehországot, Magyarországot...

─ Magyarországot azt nem!

─ Hát? Hogyan?

─ (?... nincs válasz.) ─ És a zsidók? Nekik mi közük ehhez?

─ Ja. A zsidók mindenütt vannak.

─ Jó ürügy volt arra, hogy minden országot megtámadjanak?

─ Ja.

─ Mi baja a zsidókkal? Vannak zsidó ismerősei, barátai? Azokat is?

─ Vannak. Azokat nem.

─ Hát a többit?

─ Ja. Mikor megalakult a párt, voltak verekedések, aztán már késő volt, nem tudtam megállítani.

─ A gyerekeket is?

─ Nem, a gyerekeket nem!

─ De hát, rengeteg gyerek meghalt!

─ Azt sajnálom. Azt nem akartam.

─ Hogy érez most? Újra megtenné?

─ Nem, azt hiszem nem (lehajtja a fejét).

─ Mikor is halt meg?

─ Május 1. 1945. A megszállás... bombáztak...

─ Hol volt idáig? Úgy értem, kivel?

─ Sokkal, de azok meghaltak.

─ Gyerekekkel is?

─ Ja. Sokkal.

─ Ezzel a fiatalemberrel mióta van?

─ Mikor megszületett ...

─ Ismeri őt?

─ Nem.

─ Akkor, miért választotta őt?

─ Csak. Kellett egy test.

─ Mielőtt elmegy, kérjen bocsánatot azoktól... stb.

A szokott módon segítettem. Kértem, segítsen másoknak is, akik halottként itt maradtak, akár az ő oldalán álltak, akár áldozatok voltak. Kértem őket is a megbocsátásra. Hatalmas fény nyílt, és legalább húsz percen át vonultak a halottak.

A fiatalember apja szovjet katonatiszt. Saját bevallása szerint kamasz korában szeretett horogkereszteket rajzolgatni ide-oda, és voltak problémái az agresszivitása miatt is. Én jóindulatú fiatalembernek láttam, tudatosan visszafogott agresszivitással. A külső megjelenésében fel lehetett fedezni hasonlóságot Hitlerrel. (Inkább alacsony termet, zsírosnak tűnő fekete haj, bár az övé hosszú és rendezett, fekete bőrkabát csatos övvel.) Még maradt „társbérlője”. Mire újra találkoztunk, a vastagbélgyulladása javult, az arcán kevesebb a pattanás.       A város a Duna vizét issza. Egy idős hölgy szerint néhány napja sokkal jobb ízű az ivóvíz.  (A hölgy nem ismeri ezt a történetet.) (A víz ereje a lélek bölcsessége)

 

"Interjú H. Göringgel és halott katonákkal (Hatalomvágy; gyilkolás; közöny; hamis eszmék)

Sajnos, napjainkig sem oldódtak fel az emberek gondolkodásában a II. világháború borzalmaihoz vezető felfogások ─ hatalomvágy, gyűlölet, kirekesztés, megbélyegzés ─, s nem is igazán tanultunk belőle. Vannak, akik inkább tagadják a tényeket is. A háború tényét tanultuk történelemből, most csupán adalékok jönnek hozzá, például az, hogy honnan származhat az árja eszme, s mennyire nincs valós alapja, csak egy hamis ideológia. Vagy az, hogy mágikus erőket is igénybe vett Hitler. Ezen a kifejezésen ─ még ha hallottuk is korábban ─ csak mosolyogtunk, mint lehetetlenen. Azon sem szeretünk elgondolkodni, hogy az ideológia (akár hamis, akár valós), a propaganda, a hamis ígéretek mennyire képesek magukkal sodorni nem csak az egyes embert, hanem tömegeket is éppen a gondolati és pszichikai hatásaik miatt. Az ember elfelejt józanul gondolkodni, megbicsaklik benne a szeretet mindaddig, míg személyesen nem sérül. De még akkor sem biztos, hogy végiggondolja, mert ekkor már a harag az, ami elvakítja. Ebben az interjúban a szörnyűségek értelmi szerzője és katonák idézik fel akkori gondolataikat és érzéseiket. Az egyik katona most fogja fel, hogy a hatalom nem menti meg sem őt, sem a családját, szeretteit attól a bűntől, amit maga is elkövet mások személye, családja ellen. Most fogják fel tetteik valódi súlyát. Most képesek mindezt meglátni.

A kosárba került érzések, gondolatok és az ezekhez kapcsolódó tárgyak: félelem a szabadság elvesztésétől, gyengeség, önfejűség, kábaság, fejetlenség, felelőtlenség, konokság, hamisság, gőg, hiúság, erőszakosság, önbíráskodás, menekülés, számító ridegség, önzés, hazugság. Nehéz üveg hamutartó, tintás töltőtoll, tintásüveg, bronzsas papírnehezék. Masszív régi íróasztal, régi könyvek, régi, nagy faragott szék, könyvtárszoba, télikert, hegedű, kottaállvány, cilinder, csokornyakkendő, fekete lódenkabát, régi pezsgősüveg és pohár, a fasiszta párt jelvénye, horogkeresztes kitűző, italosüvegek, régi luxusautó, egy nagy terem hosszú asztallal és székekkel. Agresszív, határozott, feszült légkör érezhető, mint ahol valami összeesküvés folyik. Egy gépszerű szerkezet, amibe az embert becsatolják, és az adott jelet beletetoválja az adott helyre: kódok számokból, betűkből, vonalakból. Sok megjelölt ember. Felsőbbrendű faj ─ érzés-, gondolatszinten. Néhány injekciós tű, kórházi eszközök, orvosi szerszámok. Gőzmozdonyos szerelvény, koncentrációs tábor kéményekkel, állomás, teherautók, őrök, kutyák. Egy nagy bírósági terem, egy ember belső monológja ─ még mindig felsőbbrendűségi érzés, gőg, dac, érződik belőle. Szobában lóg egy kötél hurokkal, alatta csapóajtó ─ kivégzőterem... Mindenféle nemzet zászlói, örvendező emberek...

...Csak jönnek és jönnek, vonulnak az emberek hosszú sorokban, és mindenféle tárgyat beledobnak a kosárba. Kinézetük szerint a II. világháborúban meghalt zsidók. Ezt nemcsak a sárga csillag alapján mondom, érzés társul hozzá. Most egy kislány egy babát dob bele újra és újra és újra... Mellette egy harminc körüli kontyos nő szövetkosztümben. És hosszú szürke kabátok. Mintha mindenki rajtuk kívül nagy szürke szövetkabátban lenne. Nekem unalmas a kosárnál állnom, nem sok szeretet van bennem, inkább közöny. A nő és a kislány most színesek és a baba nincs a kosárban. Most felrobbant a baba a kislány kezében és engem hidegen hagy, pedig egyáltalán nem vicces. Nagyon rossz ez az érzés, ez a nagy tömeg, és unom az egészet... Megrémiszt, nem lenne jó rájönni, hogy náci voltam és sok ember halt meg miattam ─ mondja K. aki látja és átéli most ezt az egészet.

─ Ki vagy kik azok, akik ilyen közönyösek? Hallanak engem? Segíteni szeretnék... Mikor és hol vannak most? ─ kérdezem.

─ Német tisztek, hárman vagy négyen. Egy dzsippel száguldoznak, mintha két helység között járkálnának ide-oda. A sofőr hall téged. Nem fogadják el a segítséget. Pedig még nem is tudják, miben akarsz segíteni. Sok ez, ami körülöttünk van...

─ Milyen évet írunk?

─ 1946. Auschwitz.

─ 1946, és ez még tart? Vagy csak emlék?

─ Igen, 1946. Vége a háborúnak és menekülnek a dzsippel Franciaországba. Nem tudják megcsípni a kezüket. Most kicsit összezavarodtak. 1946-ban felrobbant az autó és meghaltak. A sok ember 1942-ben Birkenauban van.  A sofőrnek nem volt hozzá köze, csak a három tisztnek. Az egyik éppen leköp valakit, aztán megrugdossa... ─ mondja K. a látottak alapján. (A tárgyakat elégettük, a vizet megtisztítottuk.)

A víznél rengeteg halott ember. Nem tudják, hogy halottak. A bemondott dátumok: 1938, 1942, 1943, 1946, 1947. Vannak, akik szervezkedtek, akik harcoltak és harc közben estek el, akik áldozatul estek, akit kivégeztek.

─ A tiszteket kérdezem elsőként, miért?

─ Parancsot teljesítettünk. Bár nem mindig. (Ők nem érzik magukat bűnösnek.) Igen, néha öltünk, bántalmaztunk, de az csak a stressz levezetése volt. És akár még meg is érdemelték. Ők nem kínoztak ─ mondják cinikusan ─, hanem megmentették az embereket a kínzástól azzal, hogy lelőtték őket. ─ És különben is, mindenkinek megvan a maga sorsa.

─ És a sorsot ki írja, ki dönt?

─ Isten nincs! Ez így van, és kész! ─ rándítja meg a vállát egyikük.

─ Miért lettek katonák?

─ Mert jól állt rajtam az egyenruha ─ mondja az egyik.

─ A bátyámat követtem. Evidens, hogy minden férfi katona. Ha nincs háború, hát majd lesz ─ mondja a másik.

─ Jó időtöltés. Hatalom van a kezemben. Bárhol máshol hosszú időbe telik hatalmat szerezni, itt nem. Abba rúgok bele, akibe akarok ─ mondja a harmadik. Mintha a kislányhoz lenne köze. A lánya... megölték. (Átjön ez az érzés.) ─ Ez rohadtul nem tartozik ide, mert az a család volt, ez meg a háború! ─ fakad ki belőle a fájdalom. ─ Ebben a háborúban én nem haltam meg! ─ mondja. Tapogatja az arcát, de nem tudja megtapintani. Nem érzi. Azt mondja, álmodik és most legalább látja a lányát. Mindent meg akar fogni, de nem tud. ─ Ba...a meg, tényleg meghaltam! Sír. Élni szeretne, és nagyon dühös.

─ Kire haragszik? ─ kérdezem a katonát.

─ A helyzetre. A tehetetlenségre. Nekem még van dolgom, meggyilkolni mindenkit, mert elvették tőlem, ami fontos volt számomra ─ mondja.

─ Nem a hatalom volt fontos? Az előbb azt mondta.

─ Nem! A tehetetlenségre a hatalom jó megoldásnak tűnt, de ezt nem tudtam megakadályozni. Azt gondoltam akinek hatalma van, bármit megtehet. (De önmagát sem tudta megvédeni, a gyerek halála előtt halt meg, ezt mutatják a látott képek. Franciák ölték meg a családját ─ mondja K.)

─ Maga hány franciát és más embert ölt meg?

─ Magasról lesza...ok mindenkit! Az nem számít! Semmit nem éreztem irántuk. Néha kicsit úgy éreztem, csillapodik a fájdalmam.

─ A hatalom jó szolgálatot tett?

─ Nem! ─ mondja haragosan.

─ Volt, aki jól használta a hatalmát, emberséges volt?

─ Igen, de neki nem volt családja, nem ölték meg a gyerekét! (dühös)... csak a testvérét, most látom. Düh helyett segített megmenteni másokat, csillapítani mások dühét. Megoldani értelmetlen helyzeteket. Már nem lennék katona ─ mondja lecsendesedve.

─ Hozott a II. világháború bármilyen pozitív eredményt?

─ Igen ─ mondja egyikük.

─ Kevesebb zsidó van. Fertőző férgek. Berágják magukat mindenhová. A gazdaságba, a politikába, olyanok mint a vírus ─ mondja a másik.

─ És ön milyen?

─ Erős, kemény, kitartó. Kitartóan szolgáltam a hazát, tisztítottam a világot.

─ És most tiszta? Tisztább, mint a háború előtt? Kérem, nézzék meg!

─ Nem igazán tiszta, sőt mocskosabb, mint '32-ben.

─ Használt a népirtás?

─ Nekünk volt jogunk pusztítani a zsidókat és a cigányokat.   A mi tiszta, ősi nemzetünk! Ezt tudom, mert tudom! Ez tudatosság!

─ Kérem, nézze meg a zsidó nemzetet! Milyen? Az nem tiszta, nem ősi?

─ Ősi és tiszta. De alsóbbrendű!

─ Mitől alsóbbrendű?

─ A zsidók a háttérben kavarnak. Nincs arcuk, nincs jellemük. Befolynak és szétáramolnak...

─ És a németek? Szétáramoltak a világban. De a birodalom összeomlott. Nézze meg, hogy látja ezt most?

─ Ez egy kurva nagy átverés volt! Hogy hihettem ebben? Nem gondolkodtam, mert élő bizonyosság volt, hogy a németek meghódítják a világot, hogy jót tesznek és megtisztítják ─ mondja lehangoltan ez a tiszt.

─ Most a katonákat kérdezem, miért tették, miért vállalták?

─ Eleinte egyetértettek a háborúval. Jó volt a propaganda. Elhitték és bevonultak. Nem gondolták át a propagandát. A tömegpszichózis magával rántotta őket. Fel voltak ajzva. Előtte talán tehettek volna valamit, ha gondolkodnak.... de lehet, hogy kevesen lettek volna. Hülyeség volt az egész. A háború nem jó dolog. Harcolni sem volt jó ─ mondják most.

─ Milyen ember volt Hitler, hogy így tudta mozgatni a tömeget?

─ Képes volt manipulálni a tömeget. Hatalmas erők voltak mögötte. Jól átgondolt, szervezett tömegmanipuláció. A hatalmon kívül más is szolgálta Hitlert, amivel képes volt eredményt elérni. Sötét erők befolyásolták és segítették ebben.

─ Milyen sötét erők? Hozzá hasonló felfogású halottak más korokból?

─ Nem tudom mi az. Sötét energiák, erők, amik erőteljesen hatnak.

─ Ha időben felismerik, önöket nem segítette volna másik, a fehér erő?

─ A kisemberek nem látták. A nagyok látták, de ők a hatalom megszerzésének és fenntartásának vágya miatt a másik irányba fordultak.

─ Jelen van még ez az eszme? Tiszta emberek, akik fenntartják?

─ Az eszme még jelen van. Nem tiszta emberek, de már nem közöttünk vannak, mondja az egyik tiszt. (Az előbbi katona nem érti a helyzetet.)

─ Kérem, nézze meg, ki és milyen céllal találta ki az árja eszmét ─ mondom a katonának.

─ Nem tudjuk. Ez olyan furcsa, nagy fekete sereg. Most mintha a föld mélyéből tört volna ki és szétnyúlt mindenfelé. Most eltűnt. (S. és a katonák látják ezt.) Már nem értik, hogy ez mire volt jó. Hitler kereste meg ezt az erőt. Minden csak róla szólt. A saját kisebbrendűségi érzéseit akarta ellensúlyozni vele. ─ Belátták mind a hárman, hogy egyik ember nem értéktelenebb a másiknál. ─ Az dönti el a nagyságot, hogy mekkora benne a szeretet ─ mondják egybehangzóan.

─ Ha újra élnének, ugyanígy viszonyulnának, hogy látják most?

─ Nem. Ennyi borzalmat nem követnénk el újra.

─ Milyen okok vezették az embereket általában ide? ─ kérdezem tőlük.

─ Irigység, kapzsiság, hatalomvágy. Gyerekkorból eredő okok: rossz családi háttér, rossz nevelés, rossz szülői minták. Gyengeség, elesettség, alattomosság, aljasság, mindenféle torz és helytelen emberi magatartás. Van bátorság, erő és határozottság is, de van elesettség is. Van itt valaki, aki előző életében nagy harcos volt. Ezt a tudatot hozta magával, de ez a kor eltorzította. Valószínűleg ebből ered az árjafaj-tudat, ami akkor valós volt, de most eltorzulva jutott kifejezésre ─ tolmácsolja a gondolataikat, érzéseiket Sanyó.

─ Ki a vezér? Ő is itt van?

─ Igen. Göring altábornagy, Hitler után az első! (Hermann W. Göring (1893-1946) a legkorábbi nácik egyike. Az 1922-es puccs szervezője, később Hitler porosz miniszterelnöke, a légierő, a hadigazdaság szervezője. Mint háborús főbűnöst kivégezték. (Alapismereti Kislexikon)

─ Miért választotta ezt a szerepet?

─ Hatalomvágyból.

─ Helyesnek tartotta?

─ Akkor igen. Megszállott voltam, különben nem csináltam volna. Az árjaelmélet csak egy ideológia volt. Népbutítás. Nem a németekről, hanem rólunk szólt. Saját magunkról szólt. Nincs ilyen faj, én nem tudok róla. Fogalmam sincs, hogy került elő, talán a régi iratokból. Valamit ki kellett találni! ─ válaszolja Göring.

─ Milyen sötét erők szolgálták, segítették Hitlert? Valaki korábban ezt mondta.

─ Voltak, akik fekete mágiával foglalkoztak, és olyan erők birtokában voltak, amelyek hatalomra juttatták őt és erősítettek minket. Voltak közöttünk élő nagymesterek. Japánban is voltak közülünk, ottani titkos iskolákban tanultak, aztán a tanultakat továbbadták a katonai iskolákban, leszűrt tananyagként ─ mondja Göring.

─ Nézzék meg, kérem, mit tettek? Mit ártottak és mit használtak az országnak, a világnak?

─ Sokat nem használt, de ezt akkor is tudtam. (Mindenki végignézi.) Valamit azért tanultunk: ilyen szörnyűségekhez nem nyúlnánk többször. Még a halál után is ezeket az érzéseket, gondolatokat szórtuk szét.

─ Kérem, most, hogy belátták és megértették cselekedeteiket és azok következményeit, kérjenek bocsánatot az élet minden szintjén, és bocsássanak meg, beleértve önmagukat is

─ Megtették, és most kifejezetten jól érzik magukat, láthatóan megkönnyebbülten. Van egy kis tartás a jövővel szemben, egy kis izgalom. Már nem különülnek csoportokba, együtt vannak. Nincs bennük gyűlölet. Megértést, megbocsátást látok és talán a szeretet is érezhető ─ mondja Sanyó a látottak és az átvett érzések, gondolatok alapján. ─ Itt a fény, de a fénnyel jött néhány fényes alak is. Egy komoly fogadóbizottság számukra. A bocsánatkérés és megbocsátás gyengítette ezeket a gondolkodási mintákat mindenhol a világban. Már ennyivel kevesebb van, ami erősítse és fenntartsa, én pedig kezdem megérteni a dolgok működését ─ folytatja. Az emberek kiküldték a gondolatokat, ők visszaküldték és ezáltal erősödött. Az emberekben még vannak ilyen típusú gondolatok, de már részükről nincs visszaverődés, így folyamatosan gyengül ez a fajta felfogás. ( A víz ereje a lélek bölcsessége)<

 

Környezeti hatás

"... Megkeményedett földkéreg, amiben most egy nagy repedést okoz a belekerült rezonancia. A mozgás lelassult. Minden kőkemény. Ami nem tiszta az megkeményedett, lelassult.

─ Mi keményítette meg a kérget?

─ A negatív akarat. Az anyagiasság. A bármi áron akarom. Sok ember sok akarása, mint ok-okozat. Mint tulajdonságok: az önzés, akaratosság, makacsság, a 'majd én megmutatom'. Az Egó. Az emberek többségében az egó uralkodik. Csak a saját érdekemet tartom szem előtt. Én megyek ─ száraz az út, más nem érdekel. Igaz ugyan, hogy ezzel önmagamat is lassítom, de azt nem veszem észre. Ez az akarás tűz, de hideg tűz. Tömör a lángja, de üres. Nem melegít. A víz molekulái körbe vannak falazva. Elkülönültek, mert ezek a tulajdonságok falakat hoznak létre bennünk és körülöttünk. Kemény védőpajzsot, bezárkózást (önmagamba) saját váramba. Én nem adok ki magamból önszántamból semmit. Ha te észreveszed és megmondod, én azt letagadom. Tagadás, vádaskodás, ítélkezés. Nem látszik, amit te teszel… Elfordulok, nem  érdekel, ezért eleve tagadom és csak a saját szemszögemből, nézőpontomból látok, és azt tartom helyesnek. És úgy érzem, neked van bajod velem. Egyáltalán, miért szólsz hozzám?”

A hitből önhittség, egoizmus lesz. Valódi hit helyett tagadás. Elfogadás helyett elutasítás. A biztonságot az elzárkózásban vélem megtalálni (a víz molekulái körbe vannak falazva = érzelmi bezárkózás). De ez olyan, mintha magamra zárnám az ajtót. Én nem megyek ki, mások ne jöjjenek be. Az ilyen típusú ember előbb-utóbb belesüllyed a saját mocsarába:  elutasítás/hárítás→ magány→ fásultság→ szomorúság→ végül önsajnálat. Vagy nézzük meg az alábbi részleteket (halottakkal beszélgetek):

─ Mi okozta a földkéregben a repedést?

─ A hit és a tagadás közötti feszültség széthúzza, szétfeszíti a kérget. De nem mindegy, miben hiszek!

...Van itt két férfi, akik azt mondják, ők a pénzcsináláshoz értenek. Egyikük azt mondja, minek ezzel foglalkozni? Az érzelmekből nem lehet meggazdagodni ─ mondja szinte felháborodva. A másik belefáradt a pénzcsinálásba.

─ Hogy-hogy belefáradt? Mibe fáradt bele?

─ Rengeteget ment a pénz után, és szinte sehova sem jutott. Nem jutott ideje a családjára, nem alszik jól, ráment az egészsége ─ mondja. ─ Gazdag lettem, de milyen áron? Most már egy lépést nem tennék ezen az úton. Tisztességesen dolgoznék annyit, amennyi szükséges és fontos. Nem egyre többet és többet sok felesleges dologért, holmiért.

─ Mi okozta a halálát?

─ Érelmeszesedés. Az érfal egyik helyen elvékonyodott, a másik helyen megvastagodott. Tele van lerakódásokkal.

─ És aki unja az egészet? ─ szólítom meg ezt a valakit. ─ Ön itt van, de mikor és hol? Beszélgetünk, de vajon hogyan tudunk beszélgetni? (Egy 28 éves fiatalember autózik Budapest és Debrecen között, 2005-ben.)

─ Valójában 2008. van ─ mondom. Rádöbbent, hogy halott, és most 's…-re' ült, ismétli partnerem a szavait. Baleset érte.

─ Attól, hogy jól érezzék magukat, a testük fosztotta meg önöket vagy fordítva, a gondolataik miatt önmaguk fosztották meg a testüket is a jól-léttől az áhított jó-lét miatt?

─ Az nem volt jóllét, sem jó lét, azt nem lehet annak nevezni. Az üres, 'csak vagyok'.

─ Akik tehetősek voltak, milyennek látják most magukat és másokat?

─ Kapzsik és érzelmileg üresek.

─ Akiknek kevesebb jutott?

─ Ők érzelmileg gazdagabbak.

─ És akik szegények voltak?

─ Ők mondhatni boldogok. Nem voltak olyan nagy dolgok, ami miatt ne lehettek volna boldogok. Mindig volt valami, aminek tudtak örülni, de sajnos (teszik most hozzá) irigyelték a tehetősebbeket.

─ Melyik táborban éltek tovább?

─ A szegényebbek.

─ Van-e önök között jellemzően gyakori betegség? Ha igen, mi az oka?

─ Az érelmeszesedés. Nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy vártam. Ilyenkor bosszúságot, haragot, dühöt éreztem. Magamra is haragudtam: például én azon töprengtem, hogy kevés volt vagy sok, amit mondtam egy tárgyaláson? Ilyenkor szaporán vert a szívem. A vér besűrűsödött.  Az érfalak rugalmatlanná váltak, mint ahogy az én gondolkodásom is rugalmatlan volt: Jó volt ↔ nem volt jó? Elég volt ↔ vagy sok? Oda-vissza. Akadozott a keringés is ─ mondja egyikük. (A víz ereje a lélek bölcsessége)

A helytelen gondolkodásmód (a bizonytalanság) fizikai szinten kimutatható elváltozást, érelmeszesedést hozott létre.

A megszállottság okozta probléma (ami egyáltalán nem elhanyagolható) gyógyítható, feloldható, mint azt a fentebbi leírások is mutatják. Lásd még különösen a Tér-idő.., A lét folyamatai, Halál utáni lét .. oldalakat is